A Vogue elég menő összeállítással jelentkezett nőnap előtt. Nem elég, hogy nem a hagyományos nőnapi nyál folyik a képernyőről, hanem ráadásként a fegyveres alakulatoknál szóló nők előtt tisztelegnek egy menő fotósorozattal.

2016 nagy év volt a katonai pályán szolgáló vagy oda készülő nőknek. Ekkor nyitották meg ugyanis a lehetőséget, hogy közvetlen összecsapásokban részt vegyenek, valamint azt, hogy a speciális egységek, mint amilyen a Navy SEALs vagy a Delta Kommandó, egyáltalán beengedjen nőket a tagjai közé. Persze óriási hiszti volt az egész körül, pedig a követelményrendszert nem vitték lejjebb, egyszerűen azt mondták ki, aki képes elvégezni a képzést, átmegy a teszteken, és ezzel óhajt foglalkozni, az nemére való tekintet nélkül megteheti. 

Tehát kedves nőtársaink, fogadjátok szeretettel ezt a képcsokrot hóvirág helyett. További képek, rövid leírás a szereplőkről, azaz az eredeti anyag erre található.